Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj

Bevezető

A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi helyszínt 2002-ben, 1063 azonosító számon, vette fel az UNESCO Világörökség Bizottsága a Világörökség Jegyzékbe, kulturális örökség kategóriában. Az ember és természet együttes tájalakító munkáját megtestesítő helyszín, a világon egyedülálló, legalább ezer éves szőlészeti-borászati hagyományok eredeti formában való továbbélésével, a Tokaji borvidék szőlőbirtokait, nagy múltú településeit magában foglaló egységével, jellegzetes építészetével, valamint különleges történelmi pincerendszerével érdemelte ki a világörökségi címet. A több mint 88.000 hektár kiterjedésű világörökségi helyszín és védőövezete 27 települést foglal magában, amelynek magterületét Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Mád, Mezőzombor, Szegi, Tállya, Tarcal, Tokaj és Rátka települések alkotják.

Galéria

A helyszínről

A Zempléni-hegység lábánál, a Bodrog folyó mentén, valamint a Bodrog és a Tisza összefolyásánál elhelyezkedő világörökségi terület egyedülálló természeti adottságokkal rendelkezik. A vulkanikus lejtők és vizes élőhelyek együttese által kialakult különleges mikroklíma, amely elősegíti a szőlőszemek aszúsodását okozó Botrytis cinerea nemespenész megtelepedését, a környező tölgyerdők jelenlétével együtt egyaránt hozzájárult a mai napig fennmaradt kivételes szőlő- és borkultúra kialakulásához. A Tokaj-Hegyalján élők több mint ezer éve, valószínűleg már a honfoglalás kora óta foglalkoznak szőlőműveléssel és borkészítéssel, adatokkal azonban, a vallon telepesek megérkezésétől, a 12. század második felétől bizonyítható a szőlőművelés elterjedése. A borvidék 1561 óta dokumentált története arról tanúskodik, hogy a szőlőtermelés és az aszúbor készítése évszázadokon keresztül a „három sátorhegy” (a tokaji Kopasz-hegy, az abaújszántói Sátor-hegy és a sátoraljaújhelyi Sátor-hegy) által meghatározott háromszögön belül zajlott.

A borvidék 1737 óta áll védelem alatt, amikor egy királyi rendelet a világon elsőként zárt borvidékké nyilvánította a területet, felsorolva azon településeket, amelyek határában a tokaji bor előállításához alkalmas szőlőt lehetett termelni. A mai szőlőfajták közös ősének tekinthető miocén kori ősszőlő (Vitis tokaiensis) lenyomatát őrző leletek tanúsága szerint, a szőlő őshonos növényfajta e tájon, a Vitis sylvestris ősszőlő pedig a mai napig vadon él Tokaj-Hegyalján. A borvidéknek ma a két legfőbb szőlőfajtája a furmint és a hárslevelű, de jellemző még a sárgamuskotály, a kabar, a zéta és a kövérszőlő fajták is.

A környezeti tényezők különleges kombinációja által teremtett szőlő- és borkultúrával együtt jöttek létre a hegyaljai szőlőbirtokok és a többnyire vulkanikus hegyek kőzeteiben kézi munkával vájt történelmi pincerendszerek, amelyek két jellemző fő típusa a vágott vagy lyukpince, illetve az ásott pince. Tokaj-Hegyalja pincéinek többsége a 14-18. században létesült, de a Tarcalon található Könyves Kálmán pince már 1110 óta ismert. A borvidéken jellemző északra nyíló ajtajú, meredek lejáratú pincéi megőrizték a téli hideget. A sajátos mikroklímának köszönhetően a pincék falát borító Cladosporium cellare pincepenész kedvezően befolyásolja a bor érési folyamatait.

Az UNESCO Világörökség Bizottság kiemelt objektumként nevesít pincéket a határozatában, melyek közül egyedi pincék a Sárospatakon található Rákóczi pince, és a tolcsvai Bormúzeum pincéi; pincecsoport a Tolcsván fekvő Oremus pincék, továbbá a Sátoraljaújhelyen elterülő Ungvári pince; és pincesorként nyilvántartott a hercegkúti Gomboshegyi pince valamint a Kőporosi pincesorok.

A hagyományos földhasználat a változó történelmi, gazdasági viszonyok közepette máig is élő formájában maradt fenn. A történelmi települések megőrizték alapvető településszerkezetüket és egymással, valamint a tájjal való kapcsolatrendszerüket. A Tokaj-Hegyalja jellegzetes tájkarakterét a történelmi szőlőbirtokok (dűlők, terroirok), a nagy múltú települések hálózata, az etnikai sokszínűséget tükröző gazdag kulturális örökség, a pincék és a szőlészeti-borászati kultúrához kapcsolódó egyéb, a tájkaraktert meghatározó építmények (teraszok, támfalak, szárazon rakott kőkerítések, víztározó medencék stb.) gazdag változatossága határozza meg. A táj képe és szerkezete az évezredes, ma is eleven, borászati kultúrával kölcsönhatásban formálódott.

További információért látogasson el a helyszín vagy az UNESCO honlapjára.

Térkép

Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi helyszín térképi lehatárolása.

Kiemelkedő Egyetemes Érték

A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékét az UNESCO Világörökség Bizottság 2013. évi ülésszakán elfogadott 37COM 8E számú döntése tartalmazza. A Bizottsági döntés értelmében a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtájat az évezredes, ma is eleven borászati kultúra, a borászati kultúrával kölcsönhatásban formálódott tájkarakter, valamint a térség gazdag és sokszínű kulturális öröksége teszi kiemelkedő jelentőségűvé. A helyszín kiemelkedő egyetemes értékét az alábbiak jelentik:

az évezredes (1561 óta dokumentált, 1737 óta zárt borvidékként működő), ma is eleven borászati kultúra (a szőlőtermelés és az aszú bor készítése);
a borászati kultúrával kölcsönhatásban formálódott tájkarakter (a táj képe és szerkezete);
a térség gazdag és sokszínű kulturális öröksége (a Tokaj-hegyaljai lakosság társadalmi-kulturális, etnikai és vallási sokszínűsége, a Tokaji aszú különleges hírneve).

A kiemelkedő egyetemes érték része továbbá a környezeti tényezők különleges kombinációja:

• a szőlőművelés és a borkészítés egyedülálló formájának kialakulására ható klimatikus és környezeti adottságok - a vulkanikus lejtők és vizes élőhelyek különleges mikroklímát eredményező, a szőlőszemek aszúsodását okozó Botrytis cinerea nemespenész megtelepedését elősegítő - együttese, továbbá a környező tölgyerdők jelenléte; valamint a hegyaljai szőlőbirtokok, falvak, kisvárosok és vulkanikus hegyek kőzeteiben kézi munkával vájt történelmi (vágott- vagy lyuk-, illetve az ásott pincékből álló) pincerendszerek.

A kiemelkedő egyetemes értéket hordozó attribútumok az „Ezeréves”, folytonos megújulásra képes szőlészeti-borászati kultúra; a 13. századtól folyamatosan épülő pincék, pincerendszerek egyedülálló sűrűsége, a több ezer objektumból álló pince-együttes; az egykori mezővárosok láncolatára épülő településhálózat települési, építészeti, tárgyi öröksége; karakteres tájképi együttesek, amelyek a sok évszázados tájhasználat, a földtani és felszínalaktani adottságok, valamint az élővilág szinergiájának leképeződései; az élő és élettelen természeti értékek, azaz a biológiai, a földtani-felszínalaktani és a vízrajzi értékek rendkívüli diverzitása; a kultúrák évezredes egymásra rétegződését tükröző gazdag régészeti emlékanyag; és a több száz éve zajló kutatási, gyűjtési, művészi alkotó, mítosz- és hagyományteremtő tevékenység eredményeinek páratlan gazdagsága.

A helyszín Világörökség Jegyzékbe való felvételét a (iii) és a (v) kritériumoknak való megfelelés igazolja.

(iii) kritérium
A Tokaji borvidék a világon egyedülálló, legalább ezer éves szőlészeti-borászati hagyományt testesít meg, amely a lényegét tekintve a mai napig változatlan formájában maradt fenn.
(v) kritérium
A szőlőbirtokokat, a nagy múltú településeket és a történelmi pincerendszereket magában foglaló teljes Tokaji borvidék, eleven formában jeleníti meg a hagyományos földhasználat egy különleges formáját.