Balaton-felvidéki kultúrtáj

A Balaton északi partján elhelyezkedő világörökségi várományos helyszín a Tihanyi-félsziget, a Tapolcai-medence, a Káli-medence és a Hévízi-tó természeti, illetve kulturális örökségi védettség alatt álló területeit, a keszthelyi Festetics-kastély történeti épületegyüttesét, valamint Balatonfüred reformkori városrészének műemléki védelem alatt álló utcáit és parkjait foglalja magába. A Balaton-felvidéki kultúrtáj egyediségének meghatározó közös alapja a több millió éves földtörténeti múlt, ami vulkáni működéssel is együtt járó folyamataival és azok utóhatásaival hozta létre a változatos, mégis harmonikus egységet alkotó tájat. A területen megjelenő ember az őskortól napjainkig a földfelszín adottságaihoz alkalmazkodva használta és alakította tovább a tájat. A mezőgazdaság, a halászat, a szőlőművelés, a bazalt bányászata, a gyógyfürdőkultúra együttesen formálta kiemelkedő jelentőségű kultúrtájjá a vidéket, amely az itt élő népek – köztük kelták, rómaiak és magyarok – kulturális kölcsönhatásában valósult meg.

A 8-2,5 millió évvel ezelőtt a térségben működő mintegy félszáz vulkán alakította ki azt a magmatikus kőzetrendszert, amely a Tihanyi-félsziget egyetlen nagy robbanással létrejött (maar) vulkánjának, továbbá a Tapolcai- és a Káli-medence bazaltvulkánjainak változatos felszíni formáit alkotja. A Badacsony és a Szent György-hegy Közép-Európában egyedülálló bazaltoszlopai és a Káli-medence kőtengerei is e geológiai folyamat eredményeként keletkeztek. Az időszakosan feltörő forró vizű források a Tihanyi-félszigeten száznál is több forrásmészkőből és hidrokvarcitból álló sziklaalakzatot, gejzírkúpot hagytak maguk után.

A Tapolcai-medence bazalt tanúhegyeinek nehezen megközelíthető fennsíkjain és az egykori tihanyi vulkán kráterének szélén már a késő bronzkorban és a vaskorban regionális gazdasági-, és politikai központoknak számító magaslati települések jöttek létre (Badacsony, Csobánc, Szent György-hegy, Tihany–Óvár). A fennsíkokon a 13. század második felétől kezdve épültek a mára csupán festői romjaikban fennmaradt kővárak (Szigliget, Csobánc, Hegyesd), amelyek az 1540-es évektől az oszmán hódítók ellen vívott háborúk fontos végvárai lettek. Az 1055-ben, már a keresztény magyar királyság idején alapított, barokk formáját 1719 és 1754 között elnyert, ma is bencés apátságként működő Tihanyi Apátságban, illetve a tihanyi Óvár oldalába vájt barátlakásokban bencés és bazilita szerzetesek telepedtek meg, bizonyítva a keleti és a nyugati szerzetesi kultúra együttélését.

A Balaton keletkezésével egy időben, mintegy 20-22 ezer évvel ezelőtt alakult ki Földünk egyik legnagyobb, világviszonylatban egyedülálló meleg karsztvizes-gyógyvizes tava, a közel 250 méter átmérőjű Hévízi-tó, amit természetes termálkarszt-források táplálnak. Gyógyító hatását már a 18. század óta folyamatosan használják.

A három település egyesítésével létrejött Balatonfüred a 19. század harmincas éveire vált népszerű üdülőhellyé: számos főrangú személy is itt gyógyíttatta magát. Savanyúvizes forrása fölé már 1802-ben klasszicista forrásházat építettek. A reformkori városrész központja a források környéke, a környező egészségügyi létesítményekkel, lakóépületekkel és a klasszicista Kerektemplommal.

Keszthely és környéke 1739-ben került gróf Festetics Kristóf birtokába, aki 1745-ben Hofstädter Kristóf tervei alapján kezdte el építtetni reprezentatív főúri székhelyét. Az U alaprajzú barokk kastély építészettörténeti jelentősége hazánkban egyedül az ugyancsak világörökségi helyszín részét képező fertődi Esterházy-kastélyhoz hasonlítható. A hagymasisakos-tornyos középrésszel ellátott manzárdtetős főépület 1883 és 1887 közötti átépítés eredménye. Festetics György idején (1791 és 1819 között) a főúri székhely jelentős kulturális és oktatási központtá is vált.