A budai termálkarsztrendszer barlangjai
A Budapest belterületén elhelyezkedő várományos helyszín egy ritka barlangtípus különleges reprezentánsait foglalja magában: a Pál-völgyi-barlangrendszer, továbbá a Ferenc-hegyi-, a Molnár János-, a József-hegyi-, a Szemlő-hegyi- és a Budai Vár-barlang együttesen 53,6 km hosszú, fokozottan védett járatrendszerét, valamint a barlangok bejáratait övező, részben természeti, részben műemléki védelem alatt álló területeket.
A világ legtöbb karsztbarlangjának kialakulása a közvetlenül a felszínről beszivárgó vizekhez köthető. Ezzel ellentétben a budai termálkarszt barlangjait a mélyből feltörő karsztos hévizek hozták létre. A világörökség várományos helyszíneként jelölt barlangok nem csupán e folyamat különféle állomásait, hanem az egyes barlangokat érő egyedi hatásoknak köszönhetően a termálkarsztos barlangok fejlődésének különböző változatait is reprezentálják. A rózsadombi barlangok közös ismérvei (pl. a mészkövet érintő üregkioldódás, a kalcit- és barit kristályok jelenléte, vagy a járatrendszerek hirtelen méretváltozásai) mellett kizárólag a legidősebb, Ferenc-hegyi-barlangban fordulnak elő a gyors vízmozgást jelző áramlási kagylók, és itt alakult ki a legsűrűbb és legszabályosabb, de egyben legkeskenyebb járathálózat is. Az ugyanebben a hegytömbben, mélyebb szinten kioldódott Szemlő-hegyi-barlang a termálkarsztos barlangok hazai iskolapéldája, ahol a klasszikus barlangképződési modell segítségével nem magyarázható oldásformák és ásványkiválások révén már az 1930-as években felismerték az inaktív barlang és a hegylábi hévforrások genetikai kapcsolatát. Az eddig 29,7 km hosszúságban feltárt Pál-völgyi-barlangrendszerben az utólag befolyó-beszivárgó vizek következtében ezeket az elemeket felszíni eredetű üledékek, vadózus oldásformák és változatos cseppkőképződmények tömege egészíti ki. Ugyancsak ez a térség egyetlen olyan inaktív barlangja, melynek a végpontja egy hidegvizű kis tó formájában éri el a karsztvíz jelenlegi szintjét.
A tűs aragonitkristályok és a különféle gipszkiválások tömeges megjelenése viszont csak az 1984-ben felfedezett, különösen látványos József-hegyi-barlangra jellemző, ahol utóbbiak, illetve a barlang szerteágazó alaprajza azt valószínűsítik, hogy kialakulásában a kénhidrogén oxidációjakor keletkező kénsav is közrejátszott. Kétségtelenül a legegyedibb a Várhegy belsejében húzódó Budai Vár-barlang kifejlődése, mivel üregei a hévforrásműködés egy korábbi fázisában lerakódott forrásmészkőben oldódtak ki két különböző kőzetréteg határán. Ezekhez a Duna bevágódása és a budai oldal emelkedése miatt fokozatosan inaktívvá váló barlangokhoz társul a jelenlegi forrásszinten a Molnár János-barlang 20-23 °C hőmérsékletű vízzel kitöltött, ma is hévforrás-barlangként működő járathálózata, egyedülálló lehetőséget biztosítva a recens termálkarsztos barlangképződés sajátosságainak vizsgálatához.
Ugyancsak elismerten egyedülálló e kiemelkedő természeti értékeknek az elhelyezkedése, lévén egy metropolisz lakóterülete alatt találhatók, továbbá annak történetével és fejlődésével mindmáig sajátos kapcsolatban állnak. A Budai Vár-barlang üregeit már a Várhegy középkori lakosai is használatba vették, azokat előbb pincékké, majd a II. világháború alatt összefüggő óvóhely-rendszerré alakították. Minderről a régészeti leletek és épített emlékek mellett már a 16. századtól fogva írásos források is tanúskodnak. A Molnár János-barlangból kifolyó víz egészen a 19. századig liszt-, majd lőpormalmokat is hajtott, a kezdeti szakaszáról kinyert gyógyvíz pedig azóta is hozzájárul a Lukács Gyógyfürdő vízellátásához. A további négy barlang felfedezése már egyértelműen a főváros terjeszkedésének köszönhető: első járataik csupán a 20. században, mesterséges felszínbontások, mint például kőfejtés, csatornázás, vagy épületalapozás kapcsán nyíltak meg. A barlangok jelenleg ismert 53,6 km-es teljes hosszúságából 1980-ig mindössze 15,3 km volt ismert, azaz a járatrendszer több mint kétharmadát az utóbbi négy évtized célzott kutatásai tárták fel.
A Ferenc-hegyi-barlang bejárata körül található védett természeti terület jóléti besorolású erdő, a másik négy rózsadombi barlang esetében a bejárat környezete parkosított. Ezeken a területeken csak kisebb, a barlangok hasznosítását és kutatását szolgáló épületek állnak, melyek közül a Molnár János-barlang bejárata melletti volt Népgőzfürdő épületmaradványa, az ország első vasbeton szerkezetű kupolájával műemléki védelmet is élvez. A Budai Vár-barlang bejáratainak környékén található ingatlanok pedig a meglévő kulturális világörökségi helyszín részét alkotják.