A Római Birodalom Határai – A Dunai Limes (Nyugati Rész) magyarországi szakasza

A Római Birodalom határ- és védvonala, az ún. limes a római császárkor négy évszázadán keresztül, a Kr. u. 1. század első felétől az 5. század első feléig védte a birodalmat és a római civilizációt a barbár támadások ellen és képezte a birodalom északkeleti határát. A limes katonai létesítményei folyamatosan épültek ki a Kr. u. 1. század második felétől. Pannonia provincia jelentős részét a Dunántúl területe alkotta, a tartomány határvédelme teljes egészében a Duna mentén épült ki. A katonaság feladata a birodalom határainak őrzése és a kontinens legfontosabb vízi útjának ellenőrzése volt. Magyarországon is a Duna mentén találkozhatunk a római határvédelem emlékeivel. E római emlékek – közel 2000 éves térbeli struktúrák folytonosságának tanúi – nem tűntek el nyomtalanul, mind a mai napig hirdetik a római civilizáció nagyságát. Arrabona (Győr), Solva (Esztergom), Pone Navata (Visegrád), Aquincum (Óbuda) erődítményeinek romjai között, a római központok helyén a középkori magyar királyság új közigazgatási központjai jöttek létre.

A Római Birodalom legnagyobb kiterjedését a római császárkorban érte el, a Kr. u. 2. században. Itália, Róma és a provinciák biztonságát a császári kincstár által finanszírozott állandó haderő garantálta. A hadsereg a Kr. u. 1-3. században mintegy 6000 fős légiókból, valamint 500 vagy 1000 fős segédcsapatokból állt. A legkorábbi légió és segédcsapat-táborok (ún. auxiliaris táborok) fa-föld védelmi szerkezeteit fokozatosan kővel erősítették meg. A légiók állomáshelyei a négyzetes alaprajzú állandó táborok voltak, erős falakkal, tornyokkal, négy kapuval, többszörös külső védőárokkal, katonai barakkokkal, parancsnoki épülettel, fürdővel, kórházzal. Ezek valóságos városok voltak; később a legtöbb helyen a katonai tábor körül ún. katonaváros (canabae) alakult ki. A lovas és gyalogos segédcsapat táborok a légióstáborok alaprajzi elrendezését követték. Pannonia provincia határainak védelmét egyedül álló módon négy légióstábor – Vindobona (Bécs), Carnuntum, Brigetio (Komárom/Szőny), Aquincum –, valamint segédcsapat táborok és a dunai hadiflotta (classis) hajói biztosították.

A birodalmi határvédelmi rendszer és a katonai hadsereg összehangolt kommunikációját és logisztikai sikereit a határvonalként és kereskedelmi útvonalként használt Duna folyam és az ókori térképről is ismert Duna-parti szárazföldi limes-út biztosította, amely a táborokat és a táborok körül kiépülő polgári településeket kötötte össze. A római utak nyomvonalát sok esetben a középkorban is használták, egyes szakaszokat még a 18-19. század folyamán is. A limes út és a Duna-part mentén a Kr. u. 2. században viszonylag sűrű láncolatokat alkotó, fából vagy kőből épült megfigyelő tornyokat építettek, amelyekből a katonák felügyelték a határ túloldalát, és az őrtornyokból sugárzott fényjelek segítségével adtak hírt az ellenséges támadásról, amelyet a felvonuló segédcsapatok, légiók vertek vissza.

A késő római korban, a Kr. u. 3. század második felétől megváltozott a hadsereg szerkezete, az 1000 főre lecsökkentett létszámú légiók és átszervezett segédcsapatok védték az első század óta változatlan római határt. A határt védő táborokat kiugró tornyokkal védett késő római erődökké alakították át. A korábbi táborok mellett, stratégiai fontosságú helyeken kiserődök, illetve a domborzati tulajdonságokat figyelembe vevő erődök (pl. Visegrád-Sibrik-domb) épültek kiugró oldal- és saroktornyokkal, valamint a Duna túlsó oldalán, a barbaricumban ellenerődöket építettek. A limes magyarországi szakaszán egyedülálló jelenség, hogy a Duna mindkét partján felépített késő római kori kikötőerődök központi toronyból, két oldaltoronyból és a kikötő rakpartját körülvevő védőfalakból álltak, biztosítva a hajórakomány vagy csapategység átjutását a Dunán. Ilyen késő római kori kikötőerőd-maradvány Dunakeszin vagy Verőcén is látható. A fontos állomáshelyeknek, erődítményeknek, katonai őrhelyeknek stratégiai szempontból döntő jelentősége volt.

A 4. században újfajta őrtoronyhálózat épült ki elsősorban a limes út alsó-pannóniai (Pest, Fejér, Tolna megyei) szakasza mentén. Egy előre meghatározott szabvány szerint épült több emeletes, védőárkokkal körülvett fa és/vagy kő őrtornyok voltak ezek. A 4. század második felétől egyre inkább fogadtak be civileket, katona-családtagokat is az erődökbe, a fokozatosan romló közbiztonság és az erősödő támadások miatt. A 4-5. század fordulóján több erőd területén kisebb tornyok létesültek, a korábbi tábor egy részét elkerítették, a kapukat elfalazták a lecsökkentett létszámú helyőrség számára. A római hadsereg és közigazgatás a 430-as évekig tudta megtartani a pannóniai limes szakasz erődjeit és őrtornyait, amikor a Kelet-Dunántúl a hun nagykirályok uralma alá került.

A világörökség várományos részhelyszínek a Duna teljes magyarországi szakasza mentén helyezkednek el, valamennyi eleme kiemelt régészeti védettség alatt áll.