A Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok

A Császári és Királyi Ménesintézetet 1784-ben alapította II. József Mezőhegyesen a Csekonics József által készített javaslat alapján a monarchia háborúi során mennyiségében lecsökkent, minőségében pedig leromlott lóállományának pótlására. A legszükségesebb épületeket hat hónap alatt építették fel a 18.127 ha legelős pusztán, kifejezetten legelőre alapozott lótenyésztés céljából, kezdetben 194 mén és 405 kanca tenyésztésével. A mezőhegyesi ménesben olyan hagyományos lófajtákat tenyésztettek ki, mint a nóniusz, a mezőhegyesi félvér és a gidrán.

A birtok feladatai közé nemcsak a lótenyésztés tartozott, hanem más gazdasági állatfajok minta-törzstenyészeteinek kialakítása és fenntartása is. A kiemelt fontosságú beruházásnak köszönhetően szinte egyszerre épült ki a ménesbirtok teljes szerkezete. Ennek alapelemei a központi létesítmény kertekkel övezett, szabályos épületkompozíciója, a centrumtól kívülre telepített, kisebb épületcsoportokból álló majorok sorozata, valamint az ezeket a központtal összekötő, sugaras rendszerű, egyenes vonalú, fasorokkal szegélyezett utak rendszere. A földterület korabeli művelési módjai, a legelők, a tájat tagoló erdőfoltok, szántók jórészt ma is a 18-19. századi telepítési határaik között maradtak.

A kiegyezést követően a birtok a magyar kincstár tulajdonába került. A ménesbirtok és a ménes irányítását 1872-ben szétválasztották egymástól. A birtokon belül alakították ki a központi ménesudvart a törzsménekkel és a külső ménesistállókat. Ezzel a századfordulóra Európa egyik legnagyobb és legmodernebb mezőgazdasági komplexuma épült ki Mezőhegyesen. A nagyüzemi gazdaságban a lótenyésztéshez szükséges összes kiegészítő ág megtalálható volt. A birtokon saját telefon-, távíró- és kisvasúthálózatot, valamint ipari üzemeket (kendergyár, cukorgyár, fa- és állatifehérje-feldolgozó, malom, vágóhíd, szeszgyárak, szeszfinomítók) építettek ki. A birtokon saját templomok, óvodák, iskolák, kórház, gyógyszertár és idősotthon is felépült. A mezőhegyesi ménesbirtok töretlenül fejlődött egészen a II. világháborúig, annak során azonban súlyos veszteségek érték. A gazdálkodást addig nem látott mélypontról kellett újraindítani 1945. január 1-jén. A tenyésztői munka 1950-ben kezdődött meg újra, majd az 1960-as évekre sikerült csak teljesen talpra állítani a birtokot. A 20. század folyamán a birtokstruktúrát is érintő átalakítások elsősorban a szocialista nagyüzemi gazdaság mennyiségi igényeit kiszolgáló építkezésekben, valamint a ménesbirtok központjának várossá fejlődésében érhetők tetten.

A ménesbirtok 1785 és 1914 között a magyarországi hadi-, majd versenyló-tenyésztésen belül nemcsak a lótenyésztés fejlődésére hatott jelentős mértékben, hanem a korabeli tájkialakításra és a korszerű mezőgazdasági építészetre is. Ennél fogva kiemelkedő értéket képvisel a ménesbirtok építészeti színvonala, az „empire” (klasszicizáló romantika), illetve a historizáló építészeti stílusnak a hagyományos mezőgazdasági építésben megjelenő korszakát tükröző épületegyüttes kiemelkedő példája. A világörökségi várományosi helyszínen bemutatandó épületek többsége az alapítást követő első időszakban, 1785 és 1810 között készült el. Ekkor épült a ma is látható teljes központi együttes, a ménesparancsnoki épület (1790), a déli kaszárnya (1790 körül), a központi magtár (1808), a szárazmalom (1788), a csikóscsárda (1806 körül), a déli nagy diadalív (1790 körül), a kettős tiszti lak (1806 körül), az északi nagy diadalív (1790 körül), az északi reprezentatív kaszárnya (1790), a központi istálló (1807), a fedeles lovarda (1810 körül), valamint a csikóslak (1785).

A kiépítés során a központot körülvevő majorokban is megindult a fejlődés, ennek köszönhetően egységes stílusú, azonban szokatlanul nagyméretű ménes istállók, magtárak épültek, egyöntetű megjelenést biztosítva a központot egyenes sugárutakkal összekötő majoroknak. A világörökségi várományosi helyszínhez nemcsak a birtok központja tartozik, hanem a körülötte lévő majorokban található fontosabb épületek is, ezáltal az egykori ménesbirtok szerkezete, működési módja is bemutatásra kerülhet amellett, hogy az épületek önmagukban is különlegességet jelentenek. Külterületi pusztákon sajátos épülettípusként az 1830 körül emelt zabsiló-tornyok közül már csupán 7 maradt fenn.