Ipolytarnóci ősélőhely
A természeti kategóriában jelölt világörökségi várományos helyszín különlegessége, hogy viszonylag kis területen őriz egy szupervulkáni kitörés által eltemetett, ezáltal konzervált alsó-miocén korú ősi élőhelyet. Neve 1928-óta „Ősvilági Pompejiként” él a nemzetközi szakmai köztudatban. A neogén földtörténeti időszakból származó, a 23 millió éves sekély tengeri üledékektől a 17 millió éves vulkáni kőzetekig terjedő képződmények földtani alapszelvénye a földtörténet nagyon fontos részét reprezentálja, jelezve egyúttal a Kárpát-medence születésének kezdetét. Gazdag kövületegyüttese révén különleges jelentőségű ősmaradvány lelőhely, hiszen a riolittufa leple alatt megőrződött az ősdomborzat formakincse, az egykori vegetáció levéllenyomatai és szubtrópusi erdejének megkövült fatörzsei, továbbá állatvilágának nyomfosszíliái. A legfontosabb leletek a sekélytengeri üledékek cápafogai, ősállatnyomok, levéllenyomatok és kövesedett fák.
1836-ban, Kubinyi Ferenc kutatásaival kezdődött el a világhírű őslénytani lelőhely tudományos feltárása. A helyiek „gyurtyánkő lócának” hívták a Borókás-árkot átívelő gigantikus fatörzs 42 méteres egykori kőhíd részét, melynek Kubinyi már csak összeomlott részeit találta meg. Mint később kiderült, a világ legnagyobb ismert, közel 100 méteres megkövesedett pinus-féléjének (Pinuxylon tarnocziense) maradványaira talált rá. A helyszíni megőrzéshez az 1860-as években védőpincét építettek a fatörzs fölé, így annak megmaradt darabjai és nagycsarnoki folytatása ma is eredeti helyükön és helyzetükben tekinthetők meg.
A nagy kövesedett fa mellett, kereken 1900-ban fedezték fel az őséletnyomokat, majd 1903-ban a sekélytengeri üledékek 18-20 millió éves változatos cápafaunáját. A helybéliek által megkövesedett madárnyelveknek vélt, eddig előkerült cápafogak alapján 16 fajt sikerült beazonosítani, de a leletegyüttes a cápafogak mellett az egyéb tengeri gerinces és puhatestű faunában is roppant gazdag.
Több mint 15 ezer levéllenyomat révén sikerült rekonstruálni az egykori vegetációt: a növénytakarót uralkodóan babérlevelűek alkották, mint például a Magnolia mirabilis (liliomfa). Babérféle a cserje méretű Laurus princeps, vagy az az új faj, amely Ipolytarnócról kapta a nevét (Litsea ipolytarnocense). Ezt a különleges babérlevelű flórát a nemzetközi szakirodalom külön csoportba sorolja, és „Florenkomplex Ipolytarnóc” néven tartja számon.
Habár szárazföldi állatok csontmaradványai eddig még nem kerültek elő, annál inkább a „csupán” 17 millió éves test- és lábnyomaik, melyek – részben a vulkánkitörést kísérő gyors betemetődésnek köszönhetően – nagyon jól fennmaradtak. A riolittufa leple megőrizte az egykori vizes élőhelyek és szárazulatok mozaikos szerkezetű ősélőhelyét. Egészen 2014-ig azt gondolták, hogy csak egy lokális itató-gázlóhelyről van szó, viszonylag szegényes gerinces faunával (11 gerinces állatfaj 3 ezer lábnyoma), de az újabb feltárások és kutatási módszerek, elsősorban a 3D lézerszkennelések eredményei felhívták a figyelmet az életnyomokra, ráadásul újabb nyomfosszíliákat is felfedeztek. Mindezeknek köszönhetően alapvetően megváltozott az eddigi tudományos elképzelés. Gázlómadár, krokodil, teknős- és varánusz-féle ősállati nyomok alapján a faunalista várhatóan további 35-40 gerinces taxonnal bővül, illetve bioeróziós nyomokra is akadtak. Az új felfedezésekre és tudományos megközelítésre alapozva a kutatások napjainkban is folytatódnak.
További érdekesség, hogy az alsó-miocén korú, megkövült erdő maradványai befogadják a látogatóközpont elé helyezett, 7 millió éves bükkábrányi fákat is. A várományos helyszín interaktív kiállításaival hamar a térségi geoturizmus fellegvárává vált, úgy is, mint a határon átnyúló Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark beléptető kapuja. 1995 óta az összeurópai természeti örökség részét képezi, Európa Diplomás terület, melynek kezelője a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.