UNESCO és Világörökségi helyszínek Magyarországon logó

Budapest – A Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út

Galéria

A helyszínről

A budapesti világörökségi helyszín 1987-ben került a Világörökség Jegyzékbe. Területe ekkor még a Margit- és Petőfi híd közötti Duna-partokra és a Budai Várnegyedre terjedt ki. 2002-ben azonban az eredeti határok módosításával a világörökségi helyszín részévé vált az Andrássy út, az alatta futó Millenniumi Földalatti Vasút, valamint a Hősök tere is. A budapesti világörökségi helyszín számos különböző arcát megismerheted, ha elindulsz felfedezni!

A Duna két partjának panorámája egyedülálló példája az emberi társadalom és a természeti környezet közötti harmonikus kölcsönhatásnak. A részben erdő borította városrészek (Gellért-hegy a Citadellával, a Budai-hegyek, a Duna a szigeteivel) és a sík, enyhén emelkedő pesti terep történeti együttese pedig tökéletesen egészítik ki egymást. A város panorámájának meghatározó elemei még a Budát Pesttel összekötő hidak. Mit gondolsz, honnan szebb a kilátás: a Gellért-hegyen a Citadelláról vagy a Szent István Bazilika kilátójából? Döntsd el te!

A Budai Várnegyedet az egykori királyi palota és a hozzá csatlakozó polgári városrész alkotja. Ez az ország legjelentősebb műemlék-együttese. Sokszor pusztította már földrengés, tűzvész, ostrom vagy világháború, azonban szépsége vitathatatlan. Macskaköves utcáin sétálva megelevenedik előtted a történelem. A Várnegyed központjában a Mátyás-templom áll, ahol több magyar király koronázására is sor került az évszázadok során. A Budapesti Történeti Múzeumnak, az Országos Széchényi Könyvtárnak és a Magyar Nemzeti Galériának otthont adó egykori királyi palota ma az ország egyik legjelentősebb kulturális központja. Ugyanakkor évszázadokig szolgált királyi székhelyként. Tudtad, hogy a Várnegyed alatt a hegy gyomrában több mint 10 km-es barlangrendszer húzódik? Ezeket az üregeket több tízezer évvel ezelőtt meleg vizű források vájták ki és sokszor szolgáltak búvóhelyül a történelem során.

Pest belső negyedeinek építészeti összképét leginkább a historizáló stílusú épületek, utcák, közterek határozzák meg. A historizáló stílusban alkotó építészek különféle korok stíluselemeiből válogattak (reneszánsz, barokk, gótika, román), azok elemeit használták munkájuk során. A magyarországi historizáló építészet az Osztrák–Magyar Monarchia időszakára esik. Nemzetközileg is kiemelkedő tehetségű mestere Ybl Miklós volt. Ismersz olyan épületeket a világörökségi helyszínen, amelyek ebben a korszak és stílusban épültek? Segítünk! A Parlament neogótikus míg a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Állami Operaház pedig neoreneszánsz stílusú. De a budai oldalon is vannak ám historizáló épületek, például a neoromán Halászbástya vagy a neoreneszánsz Várkert Bazár.

Az Andrássy út építészeti stílusa és városszerkezeti struktúrája is kiemelkedő szerepet tölt be a főváros arculatában. Épületeit a kor neves építészei tervezték, egységes, neoreneszánsz stílusa ennek is köszönhető, nem csupán annak, hogy az út menti épületek azonos időszakban épültek. Eredetileg Sugár útnak nevezték és azért tervezték, hogy gyors össszeköttetést biztosítson a beváros a Városliget között. Főtengelye 2,3 km hosszú és három jól elkülöníthető részre tagolódik, amelyet te is megvizsgálhatsz! A Bajcsy Zsilinszky úttól az Oktogonig három-négy emeletes zártsorú bérházak, az Oktogontól a Kodály köröndig alacsonyabb zártsorú bérházak, míg a köröndtől a Hősök teréig szabadonálló villák és paloták épültek. Ez a fajta városszerkezeti struktúra igazán különleges légkört ad az Andrássy útnak. A Deák Ferenc tértől a Városliget felé egyre szellősebben állnak egymás mellett az épületek és egyre nagyobb felületen találkozhatsz növényekkel. Szinte átvezet a Városliget fákkal tarkított parkjába.

1896-ban ünnepelték Magyarország fennállásának ezredik évfordulóját. A millenniumi megemlékezések helyszínének az Andrássy út és Városliget közötti területet választották, ahol megépült a Hősök tere a nemzeti nagyjainknak emléket állító szoborparkkal együtt. A tér közepén álló Millenniumi Emlékmű és a mögötte elhelyezkedő félköríves oszlopcsarnok ma is szabadon megtekinthető.

Térkép

Budapest – a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út világörökségi helyszín térképi lehatárolása.

Játékok

Kicsiknek

Nagyoknak