Lechner Ödön művei

A 19. század vége, 20. század eleje a magyar építészet kiemelkedő korszaka volt: a gyors ipari fejlődés hatása nyomán ekkor vált Budapest világvárossá és az ország vidéki városai is új arculatot kaptak. A korszak kezdetének építészetét a historizmus stílusa határozta meg, amely által egész városrészek kaptak egységes arculatot.

Lechner Ödön ebben az építészeti közegben vállalkozott új művészeti szemléletű küldetésének betöltésére. Lechner korszakváltó jelentőségű, korai premodern alkotásai a historizmus és a modern közötti átmeneti időszak kezdetén, egyedülálló módon tanúskodnak a radikális átalakulásáról, mind formakincsüket, mind építési technológiájukat tekintve. Formavilága egyéni és újszerű, amelyet népi elemek gazdagítanak. Lechner építészeti zsenialitása nemcsak alkotásainak egyedi formáiban mutatkozik meg; mással össze nem téveszthető, egyedi stílusú épületei a szecesszió korszakának kiemelkedő jelentőségű és szépségű összművészeti (Gesamtkunstwerk) alkotásai.

Tudatosan formált életpályája során arra törekedett, hogy egyedi, az eddigi stílusoktól eltérő és a historizmus formáitól különböző, sajátosan magyar stílust hozzon létre. Az uralkodó korstílussal szakító, saját stílus kialakításának igénye olyan mesterek törekvéseivel rokonítja életpályáját, mint Antoni Gaudí, Victor Horta, Hector Guimard és Otto Wagner. Lechner egyedül és másokkal együtt is rengeteget alkotott, számos pályázat résztvevője volt, és 26 épülete készült el, amelyek mind anyaghasználatukban, mind pedig szerkezetükben újítónak számítottak. Amellett, hogy egész életében az új stílus formanyelvét kereste, építészeti gondolatait és elméleteit tanulmányokban, cikkekben is kifejtette, így hatása még erőteljesebbé vált. Tudatosan iskolát akart teremteni művészetével. Egyénisége inspirálóan hatott a fiatal nemzedékre, sokan tartották mesterüknek (Maróti Rintel Géza, Lajta Béla, Kőrössy Albert Kálmán, Komor Marcell). Követői révén jelentős szerepet játszott az egyetemes kultúrában. Ennek sikeréről nemcsak a korszakban emelt számos, a „lechneri szecesszió” stílusához köthető épület tanúskodik, hanem az is, hogy építészetének hatása az 1960-80-as évek organikus építészetében is újraéledt.

Autonóm, premodern építészetét legjobban a Kecskeméti városháza, az Iparművészeti Múzeum, a Kőbányai Szent László-templom, az Állami Földtani Intézet és a Postatakarékpénztár épületével reprezentálhatjuk.

A kecskeméti Városháza (1890-1896) a historizáló eklektika és a sajátos formanyelv alkalmazásának mezsgyéjén állva tanúskodik az építész újító törekvéseinek megjelenéséről. Alapvetően követi korának hagyományos épületkialakítását, ugyanakkor a belső terek kezelésében már a bonyolultabb, barlangszerű térstruktúra dominál. Építészeti formái még jórészt a historizmusban megszokott elemekből állnak, de számos ponton megjelennek már a később uralkodóvá váló motívumok is. A színes Zsolnay-majolika alkalmazása, a főtéren látványosan feltáruló tömegkompozíció, valamint az egyre meghatározóbb síkhomlokzatai emelik ki a városháza épületét az akkor még általánosan uralkodó historizmus stílusának világából.

Az Iparművészeti Múzeum és Iskola (ma Magyar Iparművészeti Múzeum) budapesti épülete (1891-96) az egészen különleges térszervezésével azonnal megragadja a belépőt. A barlangszerűen sötét bejárat után az előcsarnok vertikálisan megnyitott, több szinten áttört, felülről megvilágított tere, majd a korszakban újdonságnak számító, vasvázas üvegtetős nagy kiállítási csarnok kontrasztok sorával vezeti a látogatót. Mindezeket az indiai művészetből kölcsönzött formákba öltözteti, ezzel sajátosan keleties jelleget adva a funkcionalitásuknak mesteri fokon eleget tévő tereknek. Az épület tömegalakítása és a homlokzat közepén emelkedő kupola még idézi a barokkot, a sík elemekből álló, szőnyegszerű kerámiadíszekkel borított homlokzat azonban már távol kerül a történeti stílusok architektonikus-dekorációs felfogásától. A lenyűgöző hatást keltő épület rafinált térszervezése ámulatba ejtő világa ma is ugyanolyan erővel hat látogatóira, bár ez az épület még mindig csak részleteiben hordozza a fokozatosan kibontakozó lechneri életműre jellemző stílusjegyeket.

A kőbányai Szent László plébániatemplom Lechner Ödön legfontosabb szakrális műve, annak ellenére, hogy a megbízó elképzelései nem tették lehetővé, hogy az általa elsőre megálmodott, bizáncias jellegű térszerkezet épüljön meg. Előírták számára a gótikus felépítésű templomszerkezetet, így saját stílusa valójában csak az architektúra részleteire terjedhetett ki. A belső tér kialakítását végül nem Lechnerre bízták, de így is sikerült különleges, egyedi alkotást létrehoznia. Az épület szerkezeteiben alkalmazkodik a neogótika szokásos formáihoz, de a részleteiben, külső megjelenésében határozottan más alkotói szemléletet jelenít meg. A parabolaívben hajló toronysisakok sajátos sziluettet adnak az épületnek és az az alatti, szokatlan fedett-nyitott előcsarnok megformálása is Lechnerre jellemző elemként jelenik meg. Lechner a neogótikus faragványok helyett pirogránitból készült, a magyar népművészetből kölcsönzött formákat, illetve sajátos motívumokat alkalmazott, míg a templomtestet mázas csempével burkolta.

A Földtani Intézet és a Postatakarékpénztár tervezése során már kompromisszumok nélkül bontakozhatott ki Lechner művészete.

A Földtani Intézet (1896-99) nyílt tervpályázatán visszafogottabb tervvel nyerte el a megbízást, viszont a végső tervek elkészítése és az épület felépítése során szinte korlátok nélkül valósíthatta meg elképzeléseit. Az épület homlokzatainak kialakítása határozottan kerüli a történeti stílusok sémáit; az egész felület hullámzik, a síkban tartott felületeket nem a történeti tagozatok, hanem téglasávok, keretezések teszik mozgalmassá. A díszítés a magyar népművészetből és a földtan tudományának területéről veszi a formáit. Az épületet színpompás mázas kerámia tető koronázza a csúcson a messziről látszó Globusszal. A belső, barlangszerűen egymásba fonódó térsorokat hullámos stukkó és cseppköves ornamentika díszíti.

A Budapest belvárosában található Postatakarékpénztár épülete (1899-1901) Lechner Ödön igazi főműve. Téralkotásában, kompozíciós kialakításában, díszítésében a lechneri művészet teljes eszköztára megfigyelhető. A korábbi rizalitos megoldások helyett hatalmas síkfelületként alakítja a homlokzatokat, ahol a függőleges elemek csak finom hangsúlyokat helyeznek el az összefüggő felületen. A hullámos párkányok, íves ablakok, a pártázat formálása és a színes kerámiák tökéletes egységbe szervezettek. A díszítések a takarékoskodás szimbólumaitól a népművészeti elemeken át a nagyszentmiklósi kincs motívumáig terjednek. A belső terekben a nemzeti stílust képviselő díszítések változatos sorozata fut végig.