Esztergom és Visegrád középkori magyar királyi központok, valamint az egykori Pilisi királyi erdő területe

A festői természeti szépségű Dunakanyarban a vulkáni eredetű Visegrádi-hegység a Duna túlsó oldalán fekvő Börzsönnyel alkot egységet, a Pilis a Dunántúli-középhegység mészkő- és dolomitvonulatának legmagasabban kiemelkedő tagja. E két hegységet azonos jellegű erdőtakaró fedi, a középkori források ezt az egész területet Pilis névvel illetik.

A Pilis az egykori Magyar Királyság „közepén” helyezkedik el, amely nagyrészt megegyezik az egykori Pilis vármegye, valamint a mai Duna-Ipoly Nemzeti Park Dunától délre eső területével. A terület „peremén” találhatók a középkori Magyarország legfontosabb városai: Esztergom, a legkorábbi királyi és érseki székhely, valamint Visegrád, amely 1323-tól az 1410-es évekig volt a királyok székhelye. A Pilis európai viszonylatban is kiemelkedő jelentőségű történeti táj, amely – az évszázadok során bekövetkezett, a lényegét nem érintő változásokkal együtt – egyedülálló példája a középkorban kialakult királyi birtok- és erdőterület-komplexum jellegzetes területhasználatának.

A királyi központok (Esztergom, Visegrád) épített helyszíneit is beleértve, a Pilis területét a középkor teljes időszakában egységesen szervezett működtetés és területi elhatárolás jellemezte. Középkori település- és tájtörténete a sajátos királyi erdőbirtoklás folyománya, amelynek elsődleges célja a királyi udvar vadhússal való ellátása volt, ugyanakkor a királyi családok tagjai személyesen is vadásztak erdeikben. Királyi házak, vadászházak épültek az erdőterületen belül, más testületek, személyek birtokszerzését pedig teljesen kizárták vagy korlátozták. Kivételt csak egyes egyházi intézmények, elsősorban a királyi alapítású kolostorok jelentettek, amelyek gazdasági és spirituális központokként a királyi hatalom különleges megjelenési formájának is tekinthetők.

A 13. század közepétől kiépülő visegrádi Alsó- és Felsővár, valamint a Duna partján a királyi palotaegyüttes romjai egyedülálló módon jelenítenek meg egy középkori európai királyi rezidenciát és annak környezetét. 1335-ben itt zajlott a cseh, a magyar, és a lengyel király történelmi jelentőségű Visegrádi királytalálkozója. A királyi palota Hunyadi Mátyás korabeli építési periódusaihoz kapcsolódnak a reneszánsz művészet Itálián kívüli legkorábbi emlékei.

Az esztergomi Várhegyen a Magyarországot a keresztény Európába integráló Géza nagyfejedelem és fia, I. (Szent) István király székhelyeként a X–XI. században épült kővár. Esztergom az érsekség megalapítása (1001) óta a magyar kereszténység mára ezeréves szimbóluma. Az együttes a középkori, majd a reneszánsz művészet befogadásának és elterjesztésének nagyhatású regionális (közép-európai) helyszíne.

A pilisi királyi erdő és vadászterület, az egykori vadászházak területén alapított kolostorgazdaságok, az esztergomi királyi és érseki központ, valamint a visegrádi középkori várak, város és királyi palota egymásra rakódó korszakok alkotta műemléki együttese kiemelkedő jelentőségű történelmi helyszín és nagyhatású szellemi központ. Az esztergomi középkori vár, a visegrádi királyi palota és környezete töredékességében is egyedülálló, kivételes módon jeleníti meg a középkori francia és itáliai művészet elemeit.

Visegrád és Esztergom abban emelkednek ki Európa más királyi székhelyei közül, hogy királyi vadászterület a királyi központ közvetlen környezetében már csak itt van jelen, itt mutatható ki teljes történeti összefüggéseiben. A történeti táj természeti adottságaival és a romjaikban is látványos építészeti alkotásaival egyfajta magyar nemzeti zarándokhellyé és számos képzőművészeti és irodalmi alkotás tárgyává nemesedett.